Ballagási csokrot fiúknak? IGEN!!!

colás

A bimbózó kapcsolatok eufóriájában, az udvarlások rózsaszín ködében, a lángoló szerelmek hajnalán természetes, hogy egy férfi virággal ajándékozza meg az imádott kedvest. Ahogy múlnak az évek, kopik a szerelem és a virágcsokrok is ritkulnak. Sokan feleségként annak is örülnek, ha a férj nem feledkezik meg a nőnapról, szülinapról, névnapról és legalább ezeken a napokon virággal állít be a párjuk. Vallom, hogy ez is, mint annyi minden más a gyerekkori szokásokra, családi mintákra vezethető vissza. Ha egy kisgyermek úgy nő fel, hogy sosem látta, hogy milyen örömet szerzett az apja akár egy szál virággal is az anyjának, felnőtt korában nagy valószínűséggel nóvodásokem fog csak úgy minden indok nélkül hazaállítani egy csokor virággal. A pozitív minta ellenben rögződik, felnőttként igénnyé válik, természetes lesz. Ahogy az is természetessé válhat, hogy fiúk, férfiak részére is illik virágot adni. A virággal kifejezhetjük szeretetünket, megbecsülésünket, tiszteletünket, hálánkat. Nyugodtan adjunk már a kis srácoknak is virágot a szülinapi vagy névnapi ajándék mellé. A ballagás idején pedig főleg ne maradjon el! A nevelést nem lehet elég korán kezdeni! Csakis úgy válnak majd figyelmes, érző felnőtté, ha a gyermekkori élmények ezt erősítik.

Az ovis ballagásra fiúknál még nem feltétlenül erőltetném a virágot, az még lehet egy plüssparádé. Aztán, ahogy múlnak az évek, a plüss helyét szép lassan a virágok foglalják el.

Az általános iskolából ballagóknak még adhatunk plüss kabalával felturbózott virágcsokrot. Ebben a korban még belefér, hogy matchbox, mobiltelefon vagy egyéb kütyü, csokoládé, írószer, stb a virágok közé kerüljön.

bonboncsokor

Csokoládécsokor

A fiúk a virágok helyett jobban örülnek a plüss állatoknak, a lufiknak, a csokoládénak vagy gyümölcsnek. Ezeket a kiegészítő tárgyakat a virágboltban szívesen, ízlésesen bele tudják kötni a virágcsokrokba. Ne essünk azonban túlzásba! A tárgyak valóban csak kiegészítők legyenek, a csokor nagy részét a virágok tegyék ki. Bármilyen, az érdeklődési körüknek megfelelő kisebb tárgy bekerülhet a virágok közé, pl. kisautó, repülő, mobil telefon, kis kabalafigura vagy akár egy motor slusszkulcsa is. Ha csak csokiból álló csokrot adunk, akkor is jár mellé a külön virág.

Csokoládécsokor

Csokoládécsokor

 

Egy dolgot viszont semmiképp nem ajánlok, az pedig a pénz. Szerintem ízléstelen dolog a ballagónak szánt pénzt a csokorba köttetni, főleg úgy, hogy látszanak a kétszázasok, az ezresek, a húszezresek, stb. Ez olyan, mintha az ajándékozó az erejét fitogtatná, meg akarná mutatni a világnak, hogy Ő mire képes. Felejtsük el ezt a magyar “specialitást”! Már csak azért is, mert előfordulhat, hogy menetelés közben kipotyognak a bankók. Ha mindenképpen pénzt is akarunk adni, azt tegyük kreatívan, diszkréten, személyesen átadva. A ballagási csokorban a pénz legfeljebb csak jelzésértékűen jelenjen meg.

 

A középiskolából ballagók már komoly férfiemberek. A felnőttkor határán állók szemében a kabalák gyermekes dolgok. Cikinek tartják, ha ilyen cukiságot kapnak, hisz Ők már felnőttek. Ők kitűnni szeretnének, erősnek, macsónak látszani, villogni a lányok előtt. A virágválasztásnál célszerű a fiatalember stílusát, kedvenc színeit figyelembe venni.

Több, a 18 éves korosztálynak ajánlott ballagási csokrot és ötletet találsz a Balkonada oldalon.

Fontos, hogy ne felejtsd el megtudakolni, hogy az imádott hölgy is ballag-e és ha igen, feltétlenül vegyél virágot, amit a srác majd átadhat!

A fiúknak szánt ballagási csokor legyen ízléses, visszafogott, egyedi, stílusos és praktikus. Legyen olyan, amit elbír a ballagó és szívesen tart az ünnepség alatt. A manapság divatos gyümölcsökből készült csokor például jó választás fiúk részére, de nem ballagó csokorként.
A ballagási csokron túl kaphat a fiatal egy másik csokrot is, amit a ballagás utáni ünneplésen adunk át. Itt nem is kell feltétlenül csokorra gondolni, az ötletes virág feldíszítés is kiváló. Ebbe aztán már minden belefér, jöhetnek akár a vicces, tréfás tárgyak, a csoki, gyümölcs, kólás, alkoholos italos, stb. csokrok. Ennek aztán tényleg csak a képzelet szab határt.

colás

Díszítés cola-rajongóknak

Cola-imádóknak

Virágcsokor cola-imádóknak

 

flamingóval

Flamingóval, a férfiasságot szimbolizáló virággal – Mimóza Virágbolt, Budapest

pálinkás

Fiús virágok egy kis pálinkával – Bodza virágüzlet, Tapolca

 

 

Nyújtott csokor

Nyújtott csokor – Mimóza Virágbolt, Budapest

Gyümölcscsokor

Gyümölcscsokor – Bree.hu

sörös

Sörre emlékeztető virágdísz

sörös

Virág és sör kombinációja

bambusz

Szolid, elegáns dekoráció szerencsehozó bambuszokkal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lehetőségek tényleg határtalanok. Biztos vagyok benne, hogy lehet olyat találni, ami a ballagó kedvére való és mindig örömmel fog visszaemlékezni rá!

Nagy Jucó
Virágutazó
Balkonada

 

Ajándékon még töröd a fejed? Nézd meg itt, milyen ajándéknak örülnek a srácok!

Ne maradj le a Srácnevelde újdonságairól, legfrissebb híreiről! Itt iratkozz fel az értesítőre és ajándék e-bookot küldök Neked!
Hetente egyszer pedig kapsz egy összefoglalót a legfontosabb cikkekről.

 

Hozzászólások

hozzászólás


Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.