Bölcsiben, oviban harap a fiam – Mit tegyek?

arc

Harapós gyerekek?
Az elmúlt hónapokban több anyuka is megkeresett, mert kisfiával problémák voltak az óvodában, bölcsődében. Mindegyik csöppség harapta társait a közösségben. Az otthon nem tapasztalt jelenséggel nem tudtak mit kezdeni a szülők. Mit javasol a szakértő, hogyan próbáljunk megoldást találni, hogyan változtassunk a kellemetlen helyzeten?

“Kisfiam, aki májusban lesz 3 éves, most bölcsis. Majdnem minden nap úgy hozom el a bölcsiből, hogy valamelyik társát megharapta…
… Miért van ez? Hogyan tudom kezelni?”

“… 2 napja pedig megharapott 4 gyereket. Ráadásul nagyon csúnya nyoma maradt mindegyiknél. Elmondása alapján az egyik kislányt azért harapta meg, mert lelökte a hintáról. Az óvónő ott volt, ő azt mondja, hogy annyi volt, hogy a kislány megfogta a fiam karját és szólt, hogy szeretne hintázni ő is. A másik gyereket azért harapta meg, mert játék közben véletlenül nekiment. Nagyon aggódok a fiamért, mert itthon semmi ilyen probléma nincs vele…”

“… sajnos többször előfordul, hogy harap. :( Az oviban történnek ezek a harapások, így sajnos pontos infóm nincs arról, hogy konkrétan mi is történt, de ettől függetlenül nagyon tanácstalan vagyok, és szomorú…”

Janda Zsuzsa, pszichológus tanácsai harapós gyerekek szüleinek:

A szülő mindig nehéz helyzetbe kerül, ha gyermeke valamilyen intézményben, ahova jár (bölcsi, ovi, iskola) nem viselkedik megfelelően, ez esetben harap. Hiszen szülőként nem tudjuk közvetlenül befolyásolni azokat a történéseket, ahol nem vagyunk jelen, ugyanakkor tudjuk, érezzük, és felelősnek érezzük magunkat a történtekért.

Mit lehet tenni?

Először is meg kell próbálni megérteni, hogy mit fejez ki a gyerek a harapással. Ha otthon vagy a jelenlétünkben nem harap, akkor gyaníthatjuk, hogy a szeparációnak (elválás, leválás) része lehet ebben a nem kívánt viselkedésben. A 2-3 éves, de még a nagyobb, 4-5 éves gyerekek sem tudják megmagyarázni szavakkal, hogy miért harapnak, sőt talán úgy is fogalmazhatnék, hogy a harapás egy sajátos kommunikáció, amit nekünk, felnőtteknek kell megfejtenünk. Amit “bevethetünk” ehhez, az a játék. Ha teret, és módot adunk a kicsinek arra, hogy szabadon alakítson ki játékhelyzeteket, ahol ő a főnök, ő határozhatja meg, hogy mi történjen, és hogyan, mi, szülők pedig alkalmazkodunk hozzá, akkor talán ezen keresztül kifejezi, hogy miért harap. Ez esetben arról van szó, hogy egy meghatározott időre a gyerek veszi át az irányítást. Más ez, mint amikor közben telefonálunk mosunk, főzünk, takarítunk, ilyenkor csak rá figyelünk, az ő igényeinek megfelelően működünk. Olyan, mintha a nap egy fél órájára szerepet cserélnénk: most ő vezet, és mi követjük. Szerintem érdemes akkor is ilyen alkalmakat beiktatni a mindennapokba, ha nincs semmi nehézség, mert nagyon jól megérthetjük gyermekünk helyzetét, érzelemvilágát.

Sajnos/szerencsére mi szülők nem vagyunk mindenhatóak, gyermekeink viselkedése sem csak egy az egyben minket tükröz. Ha merünk segítséget kérni, és ha elfogadjuk, hogy hibázhatunk mi és gyermekünk is, akkor kicsit könnyebb ezeket a nehéz helyzeteket átvészelni.

Janda Zsuzsa, pszichológus honlapja >>

Mit tegyél, ha harap a gyereked? >>

Ne maradj le a Srácnevelde újdonságairól, legfrissebb híreiről! Itt iratkozz fel az értesítőre és ajándék e-bookot küldök Neked!
Hetente egyszer pedig kapsz egy összefoglalót a legfontosabb cikkekről.

Kép: Pixabay.com

Hozzászólások

hozzászólás


Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.