Hogyan ismerkedjen meg kisfiad az olvasás csodálatos világával?

olvas

Azzal általában mindenki egyetért, hogy a szabadidő eltöltésének egyik legkellemesebb módja az olvasás. Természetesen annak, aki szeret olvasni! Hogyan, mikor érdemes elkezdeni, mit kell tenni, hogy kisfiunk is megszeresse a könyveket és számára is élvezetes legyen majd az olvasás?

Példamutatás – olvasó szülő
A lehető legjobb dolog a példamutatás. Ha a gyerekek már kicsi korukban is azt látják, hogy a szüleik olvasnak, őket is érdekelni fogja, mitől olyan érdekesek azok a könyvek.
Vekerdy Tamás így fogalmazta meg: „A hallott mesével indul az olvasóvá nevelés. Nem lesz jó olvasó az, aki nem hallgatott elég mesét.  A sok mesét hallgató gyermek későbbiekben is jó (értő és élvező) olvasóvá lesz. Az olvasóvá váláshoz azonban szükség van arra is, hogy a gyermek kiskorában könyvet olvasó embereket – szülőket, pedagógusokat – lásson maga körül!”

Már a babák is kíváncsian nézegetik, lapozgatják akár a szülők könyveit is, még akkor is ha csak betűket találnak benne. Mivel a szülők kezében látják, ők is „olvasni” akarják. A képes könyvek aztán igazi csodát jelentenek, azokban rengeteg érdekességet találnak a kicsik is!


Szakértő a jó példáról

Az első képeskönyvek
Nem kell sokáig halogatni a dolgot, egészen pici korban megkaphatja a baba az első könyvét. Amikor a szülő kezéből már kivenné a csöppség a könyvet, akkor már nyugodtan lehet neki is sajátja. Hadd lapozgassa, nézegesse a könyvet (sokszor a szájába is akarja venni, kicsit megrágcsálni)! Lehet, hogy még nem is tud beszélni, de már kíváncsi, hogy mi van a képen, mutogatja a szép színes rajzokat. Ilyenkor mindig segíts neki, nevezd meg, mit lát a képen! Kicsit mesélj is róla (milyen színű, milyen ruhája van, mit csinál, stb)!

A legelső könyvekbe nem is kell szöveg. Elég a sok kép, ezek még jobban érdeklik a lurkót, mint a mese. Ránéz a képre és már mondja is, mit lát a képen. Lehet, hogy nem mesél, hanem kérdez: ki van a képen, mi van a képen, mit csinál, miért. Válaszolj a lehető legtöbb kérdésére, különben képes lesz és leszokik a kérdezésről! Pedig az a gyerek, aki kérdezhet, a kérdéseire választ is kap, sokkal tájékozottabb lesz, mint azok a gyerekek, akik hiába kíváncsiskodnak, érdeklődnek szüleiknél.
Ha nem az a nagy dumás fajta a gyereked, aki magától próbálja elmondani, hogy mi van a képen, hát kérdezz rá Te: ki ez, mi ez, mit csinál, mi van rajta, stb.

A szöveg nélküli könyvek között találhatsz olyanokat, amiknek annyi a lényege, hogy megnevezd a képen látható tárgyakat, ételeket, italokat, állatokat, stb. Léteznek olyan képes könyvek is, amik tulajdonképpen mesekönyvek. Próbáljátok meg közösen történetté fűzni, közösen kitalálni a mesét a képek alapján.

A mesekönyvek
Az első mesék lehetőleg rövidek legyenek, hisz egy 1-2 éves gyermek még nem tud hosszan odafigyelni valamire, koncentrálni egy elnyújtott történetre.

A szöveget is tartalmazó könyveknél figyelj, hogy milyen a nyelvezete. Egyszerű, érthetően megfogalmazott, rövid történetet válassz a kisfiadnak! Eleinte a versek jobban lekötik a csöppséget, a ritmus miatt. Az is előfordulhat, hogy fel sem fogja igazán a történetet, csak a ritmust élvezi annyira, hogy képes pillanatok alatt meg is tanulni a szöveget.

Öröm nézni, mikor a gyermek egyedül is olvas. Ne vedd ki a kezéből a könyvet! Ha félted a könyvet, akkor a kisfiadnak inkább vegyél vastag-, keménylapos könyveket, amik tovább bírják kicsik “olvasásait”.

Idővel a fiad érdeklődni kezd a történet iránt is. Kezdd el olvasni a mesét, de ha a kisfiad megunja, akkor hagyd abba, állj le az olvasással. Inkább tereld a figyelmét ilyenkor a képekre, mesélje el ő, mit lát, képzeljen el ő egy történetet (ha még nem tudja kívülről a mesét). Az sem baj, ha nem olvasod a könyvet, Te magad is csak a képekről mesélsz!

Miért szeretik az esti mesét a gyerekek?
Hamarosan rá fog jönni a lurkó, hogy milyen csodálatos történeteket hall esténként. Ugyanazt a mesét is érdekesnek találja még századszor is, előfordulnak olyan korszakok, amikor csak a kedvenc mesére kíváncsi minden este.

Mi a legfantasztikusabb az esti mesékben?
Az, hogy mesehallgatás közben odabújhat anyához, vagy apához is, amíg a mesét olvassa!

Kép: Freedigitalphotos.net

Ne maradj le a Srácnevelde újdonságairól, legfrissebb híreiről! Itt iratkozz fel az értesítőre és ajándék e-bookot küldök Neked!
Hetente egyszer pedig kapsz egy összefoglalót a legfontosabb cikkekről.


Adataid megadása önkéntes!
A gombra kattintva hozzájárulsz adataid tárolásához és elfogadod a szabályzatot, melyet itt olvashatsz!

Hozzászólások

hozzászólás


Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.