Kezdő fiús anyukák figyelmébe

fiús anya

Én világéletemben lányos anyukának készültem. Akik ismernek, tudják, hogy már 14 évesen elhatároztam, hogy születendő gyermekemet Emmának fogják hívni. Amikor a fiúkat vártam, igen hosszan lapozgattam a naptárat, hogy ugyan, milyen fiú-nevet válasszak, mert az bizony nem volt raktáron. Egy se. Nemhogy kettő… 

És igen, amikor az ultrahangon kiderült, hogy a  pocaklakó bizony nem nőnemű, tele voltam félelmekkel, hogy Úristen, mit fogok én kezdeni egy fiú gyermekkel… Merthogy tele voltam előítéletekkel.

Pl. ezekkel:

  • egy fiúnak mindig az apa a követendő minta,
  • egy fiúval nem lehet lelkizni,
  • aggasztott, hogy kinek fogom átadni a süti-készítési fortélyokat,
  • egyáltalán nem értek a markológépekhez és nem érdekelnek az űrhajók sem, fogalmam sem volt, mit fogok játszani a fiammal,
  • nem bírom az agressziót, pedig a fiúk verekedősek.

Most, hogy jó pár éve fiús anyuka vagyok, igenis meg tudom cáfolni ezeket a régi állításaimat. Mivel:

    • a fiaimnak igenis számít, hogy én mit gondolok dolgokról, próbálnak nekem megfelelni, a kedvemben járni és azt is szokták utánozni, amit én csinálok,
    • a lelkizés nem a gyerek nemétől függ, Gergő alapból egy érzékenyebb alkat, sokat töpreng dolgokon, kis antennái nagyon is ki vannak hegyezve más emberek hangulatára, szeret komoly dolgokról kérdezni és beszélgetni,
    • mindkét fiam született Jamie Oliver Junior, ahogy képesek voltak rá, máris tolták oda a széket a pulthoz és másztak fel, hogy lássák, anya mivel is foglalatoskodik,
      továbbképeztem magam markolóügyben és bár az űrhajók továbbra sem érdekelnek, ezer más dolog van, amit szívesen játszom a fiaimmal pl. lego, duplo, playmobil katonák, kirakók, kártyajátékok, társasjátékok, gyurmázás, rajzolás stb. stb.,
    • a verekedésre vonatkozóan nincsen cáfolatom (sajnos), azonban ezzel kapcsolatban is azt kell mondjam, hogy nem nemtől függ. Láttam már angyalian békés természetű fiúcskákat a közvetlen környezetemben és vadóc, ördögfióka lánykákat is. Láttam egymás haját tépő lányokat és harapdálós fiú-lány testvérpárt. Ez szintén mentalitás és habitus kérdése. Az mondjuk tény, hogy két fiútestvérnél az esély szerintem nagyobb a fizikai konfrontációra, mint lányoknál, de lehet, csak azért mondom ezt, mert én ezt látom napi szinten.
    • plusz a lényeg: úgy tartják, hogy a lányok apásak, a fiúk anyásak. Ez utóbbi állítást én is tudom ám igazolni. 😀 Az “úúúúúúgy szeretlek, anya”, meg az “olyan széééééép vagy, anya” típusú mondatoktól valósággal el tudok olvadni.  😀

fiús anya

Összességében tehát rá kellett jönnöm, hogy anyukaként tulajdonképpen teljesen mindegy a gyermekünk neme. És egy pillanatra gondoljunk csak bele, sokaknak már az is nehezen adatik meg, hogy egyáltalán LEGYEN gyermekük (a saját vérnyomásom stabilitása érdekében most nem megyek bele abba, hogy ezzel szemben mások felelőtlenül hogyan dobálják el maguktól az emberéleteket…)

És azt is megtanultam sajnos, hogy az tényleg nem csak egy közhelyes mondat, hogy “csak egészség legyen, a többi nem számít”

Azt is elmondanám, hogy még a mai napig jól emlékszem a legelső gondolatsoromra, amikor kézbe vehettem ott a kórházban az elsőszülöttemet. Rácsodálkoztam törékenységére, éreztem a felelősség terhét magamon, igen, erre a kis emberre nekem kell vigyáznom. Próbáltam megfejteni, érzek-e mást, többet, hogy ténylegesen anya lettem… És tudjátok mire jutottam? Ha itt, ebben a szent pillanatban meg kellene halnom ezért a csöpp kis emberért, csak hogy Ő élhessen, bizony gondolkodás nélkül megtenném. Hát nem bolond gondolatok ezek pár órával a születés csodája után? Talán pont a hormonok tombolása okozta bennem ezt a mélyfilozófikus eszmefuttatást. Magam sem értettem, de biztos voltam benne, hogy így lenne és megtenném, fiús anyafeláldoznám magam egy olyan emberkéért, akit alig pár órája láttam először életemben. Ekkor már tudtam, hogy ennél nincs erősebb kötelék ember és ember között és akkor ott, teljesen lényegtelenné vált, hogy azt a kis csomagot a karjaimban nem Emmának, hanem Gergőnek hívják. És ezt azóta is így gondolom.

Végül az élet/Sors/Isten (?) hacsak rövid időre is, de megadta nekem azt, amire mindig is vágytam, egy Emma nevű csodaszép kislány anyukája lehetettem tíz hónapon át. Sosem fogom megérteni, hogy ha adta az élet/Sors/Isten, és annyit küzdöttünk, akkor végül miért vette el. Nagyon hiányzik. De egyet állíthatok: nem szerettem Őt jobban, mint a fiaimat, talán másként igen, de jobban biztosan nem.

kisfiúEzt most csak azért írtam, mert talán köztetek is van, aki kislányra vágyott és fiai lettek, vagy pont fordítva. Olyat is láttam, aki sóhajtozva nézegette az én fiaimat, mert neki “csak” lányai voltak. Sőt, egyszer az egyik hiperben az egyik pénztáros meg is jegyezte, neki három lánya van, nem cserélünk el egyet az én egyik fiamra? Én meg néztem rá, ez megőrült?! Dehogy adom a fiaimat!

Igen, az embernek vannak elképzelései arról, mire vágyik, mit szeretne elérni, megkapni, de nem mindig teljesülnek ezek az álmok. Mégis, ha belegondolsz, lényegtelen, hogy fiú vagy lány, Te már azóta Őt szereted a legjobban a világon, hogy kiderült, hogy benned növekszik.

kisfiúTalán csak telhetetlenek vagyunk. Minden bizonnyal csak a saját dolgunkat nehezítjük meg, ha ilyen elvárásaink vannak. És most már látom, hogy mennyivel könnyebb azoknak a szülőknek, akik valóban úgy állnak hozzá a gyerekvállalás kérdéséhez, hogy teljesen mindegy a baba neme.

Érdekelne a véleményed kedves anyuka! Mik voltak az előítéleteid gyermekvállalás előtt, melyek szép lassan megdőltek? Szívesen fogadok kislányos véleményeket is a témában. Mert azt sem hiszem mondjuk, hogy minden kislány nyávogós, hisztis, kényeskedős, ezek is csak sztereotípiák.  :) Ugye????

Kép és szöveg: Kata
gyerekzsivaj.co.hu

Ne maradj le a Srácnevelde újdonságairól, legfrissebb híreiről! Itt iratkozz fel az értesítőre és ajándék e-bookot küldök Neked!
Hetente egyszer pedig kapsz egy összefoglalót a legfontosabb cikkekről.

 

 

Hozzászólások

hozzászólás


Hozzászólások

Kezdő fiús anyukák figyelmébe — 1 hozzászólás

  1. Testvéremnek 3 csodaszép lánya van, hét éves és egy 4 éves ikerpár. Nagyon szeretem őket és megszoktam a kislanyokat. Most 17 hetes terhes vagyok, pár napja derült ki, hogy kisfiú, hat mit is mondjak lefobbentem mert abszolút nem fiúra számítottam és a terhessegem sem erre utal (mai napig hanyok naponta, kerek has, pattanásos lett a bőröm azt mondják lányoknál van, borzasztó szagerzekenyseg ). Kicsit még úgy vagyok h.nem tudom a helyzettel mit kezdjek, hogy fiú, de azt allithatom h.az én két tündéri 4 éves unokahugom naponta legalább haromszor úgy összeverekszik, hogy alig lehet leallitani oket, mert hs nem egymás szemét kikaparjak, azon mar meg se lepődünk, hogy ossze vissza vannak karmolaszva :)) ezeknél már verekedosebb úgysem lehet:D

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.