Önállóan tanulnak a fiúk

íróasztal

Egy kicsit csodabogárnak éreztem magam, mikor még a gyerekeim óvodás korában azt mertem mondani anyukák között, hogy én nem fogok a fiaimmal tanulni. Hogy én ezt hogy képzeltem? És mi lesz akkor a gyerekekkel? – valami ilyesmi reakciók jöttek. És milyen jó is volt, mikor nekik (anyukáknak) is szóltak a szüleik, hogy még olvassák el az apróbetűst, oldják meg, amit kifelejtettek, stb, stb.

Mi pedig azért voltunk meglepődve (a férjem és én), mert mi mindketten felügyelet nélkül, egyedül tanultunk gyerekként is, bennünk fel sem merült, hogy le kellene ülni majd a gyerekekkel tanulni.

Itthon voltam még a kistesóval, amikor az első fiam iskolás lett. Ráadásul még gyesen voltam, az időmbe is belefért volna, hogy a fél délutánt a gyerek asztala mellett töltsem én is. Mégsem akartam erre rászokni, sem a fiamat rászoktatni.

Én inkább így csináltam:

Hazajött a fiam, elmesélte, mi történt az iskolában. Eleinte annyira lelkes volt, hogy ebéd után rögtön rohant az íróasztalához, megcsinálni a házi feladatokat (később aztán beiktatott egy kis pihenést lecke előtt). Az első napokban én is mentem vele, annyit megnéztünk együtt, hogy milyen órák voltak, miből van lecke. Mivel ekkor még olvasni sem tudott (hiszen még ezután tanulta meg a betűket), azt is megbeszéltük, hogy melyik jel mit jelent a könyvben, melyik feladatnál mit kell konkrétan csinálni. (Például, ahol ceruza van, ott alá kell húzni.) Tisztáztuk, hogy mindent ért-e, esetleg szüksége van-e még segítségre. Én ekkor elvonultam, a fiamat egyedül hagytam a füzeteivel, könyveivel. Néhány nap alatt megtanulta a jeleket is, így már azt sem kellett egyeztetnünk, hogy mit kell csinálni. Már egyedül ment leckét írni.
Tudta, hogy bármikor jöhet, ha elakad valamilyen feladatnál, segítek neki, de azt is tudta, hogy a házi az ő feladata, neki kell megcsinálni. Meg is csinált mindent. A végén bepakolt a táskába (az elsős órarendek még rajzokkal jelölik a tantárgyakat, azokat is pár nap alatt megtanulják a kicsik – később megjegyzik akár az egész órarendet is). A verstanulásnál torpantunk meg először, hiszen az oviban az óvónők előre mondták a verseket, a gyerekek meg a sok-sok ismétlés után egyszercsak megjegyezték. Mire verstanulásra került a sor, már egyedül is tudott olvasni, nem kellett már előre felolvasni neki. Ekkor elmondtuk mindketten (apa is, anya is), hogy nekünk milyen módszer vált be, mi hogyan tanultunk gyerekkorunkban verseket, próbálgassa ő is, neki mi fog beválni. Hamar rájött a neki megfelelő módszerre a fiunk is.

A többi gyermekemnél kb. ugyanígy sikerült elérni, hogy egyedül készüljön az iskolára. Egyiknek gyorsabban ment, másiknak lassabban. Egyiknek kicsit többet kellett segíteni, másiknak kevesebbet. Egyiknek kicsit kevesebb hibája volt, másiknak több. Nem egyformák!

Azt sem szoktam megnézni, hogy a feladatok megoldása helyes-e, hiszen ezt az órán szokták (vagy legalábbis illik) ellenőrizni, javítani.
Természetesen előfordult, hogy fekete pontot kapott a gyerek, mert kimaradt egy feladat, itthon maradt egy tankönyv, ennek nem örültünk, de ilyenkor tudta, hogy legközelebb jobban oda kell figyelnie. Ráadásul ő járt rosszabbul, mert még pótolhatott is, tehát több volt a házi.

Az eredményeik a képességeiknek teljesen megfeleltek, úgyhogy elmondhatom, nekünk bevált, nem kellett leülnünk a fiainkkal tanulni.

Néhány tanévet magántanulóként csináltak meg a fiúk, akkor tanultunk velük. (A legkisebbet például én tanítottam írni – az olvasás már óvodában összejött, azóta sem tudom, hogyan jött rá, hogy melyik betű milyen hang; egyszer csak olvasott a kicsi.) Ezekben az években sem kellett mindegyiküknek segítség, vagy nem mindegyik tantárgyhoz – ahogy igényelték, úgy készültünk velük.

Ti szoktatok tanulni a fiatokkal? Hogyan csináljátok?

Ne maradj le a Srácnevelde újdonságairól, legfrissebb híreiről! Itt iratkozz fel az értesítőre és ajándék e-bookot küldök Neked!
Hetente egyszer pedig kapsz egy összefoglalót a legfontosabb cikkekről.


Adataid megadása önkéntes!
A gombra kattintva hozzájárulsz adataid tárolásához és elfogadod a szabályzatot, melyet itt olvashatsz!

 

Hozzászólások

hozzászólás


Hozzászólások

Önállóan tanulnak a fiúk — 4 hozzászólás

  1. Biztosan jó módszer ez, de én nem mertem ennyire egyedül hagyni őket első évben. Nem azért, mert nem tartom jónak, hanem mert eszembe sem jutott. :) Az első évben ott ültem mellettük, biztattam, segítettem, dícsértem őket, a második évben kezdtem el megtanítani őket tanulni. Azután már én is úgy segítettem őket, ahogy Te írtad. Az egyik gyerek hamarabb ráérzett az egyedül tanulásra, a másiknak több idő kellett, de jól működött.

  2. A szakember véleménye:
    “Mit rontanak el leggyakrabban az „iskolakezdő” szülők?

    Azt, hogy nem tudatosítják magukban rögtön a legelején, hogy az iskola a gyerek dolga. Amennyiben anyát és apát ilyenkor az érdekli legjobban, hogy bepakolta-e a gyerekük a táskáját, hogy megírta-e a leckét, esetleg ő akar a korrepetítor lenni, azzal hibát követ el. Az iskolakezdés tétje, hogy 8–12 év normális, vagy pokoli évet fognak közösen megélni. Ehhez a kezdetektől azt érdemes éreztetni a gyerekünkkel, hogy mindig ott a család a háttérben, segít és megvédi, ha szükséges, vagy ezt kéri, a többit pedig nyugodtan rá kell bízni. Ha otthon hagyja a tornazsákot és ezért egyest kap, nem baj, ha másodszor és harmadszor is, az sem baj, ötödszörre megtanulja és ezzel együtt azt is, hogy ez az ő felelőssége, hogy megbíznak benne minden körülmények között.”
    Dr. Vekerdy Tamás

  3. Velem sosem ültek le a szüleim tanulni, ha elakadtam, ugyanígy mehettem hozzájuk, mint ahogy a cikk írója is mondja. És nekem is az volt a furcsa, hogy az unokatestvéreimmel állandóan a szüleik tanultak együtt, a szüleik írták a házi feladatokat. Én jó tanuló voltam, ők mégsem. Én is ezt a példát szeretném követni a saját gyerekeimnél, mint ahogy a szüleim is csinálták :)

  4. Bizony anyukának 4 évig minden nap mellém kellett ülnie tanulni. Szörnyen lusta voltam, ráadásul jobb lett volna, ha évvesztes leszek, mert nehezen ment azelső pár év, főleg, hogy balkezes is vagyok. Nagyfiam mellett nemigen kell üldögélnem. Minden házival végeznek a napköziben. Általában a verset is tudja mire hazaér. Most kezdi majd a 4. osztályt, az előző tanévben 2x 20 percet tanultunk vele itthon, és kitűnő lett. Ért minden, amit véletlen nem azt megkérdezi. Szerencsésebb vagyok, mint anyukám…

Hozzászólás a(z) Baksa Eszter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.