Ügyeskedő: játékóra – videóval

játékóra

Tapasztalatom szerint a mai gyerekek már ritkán tudják használni a “mutatós órát”. Ők már a digitális világban nőnek fel, nekik már csak az az igazán érthető, amit a telefonok, számítógépek kiírnak.

Ismeri az órát?

Hiába van kint a tantermünkben az óra, hiába kérem, hogy ne a telefonjukon nézzék az időt, közlik, hogy ők hiába néznek rá a faliórára, nekik az nem mond semmit. Jött már hozzám korrepetálásra is kisfiú, segítsek, mert nem tudja elmondani idegen nyelven az időt. Aztán kiderült, hogy az idegen nyelvvel, meg az időpontok kifejezésével semmi gond nincs, de nem tudta leolvasni a tankönyv képeit, a játékórát, a kártyákat. Amint tudta, hogy mit mutat az óra, máris el tudta mondani más nyelven is!

Ha a te fiad is hasonló cipőben jár, akkor érdemes tanulmányozni a régi, hagyományos mutatós órákat! Ha saját maga készíti el, talán még szívesebben veszi a kezébe és tanulja meg ennek a “régimódi” szerkezetnek a jelzéseit is.

Mutatós játékóra cd-ből

Szükséges anyagok

  • cd
  • színes papír
  • ragasztó
  • olló

Hogyan készül a cd-óra?

Bár a videó készítői már előre dolgoztak, és minden kellék méretre vágva rendelkezésükre áll, azért láthatod a videón, hogy mi mindent kell készíteni ahhoz, hogy a cd-ből óra legyen!
Ha kivágtad a számokat, a mutatókat, az egyéb apróságokat, akkor jöhet a ragasztás! Nézd!

 

Papírtányérból készült óra

Ez az óra egy kicsit bonyolultabb, viszont még több lehetőséget nyújt a tanulásra is. Ha van türelmed egy ilyen szerkezet elkészítéséhez, biztosan sokáig használható játékos-tanulós eszközöd lesz!

Mit szerezz be ehhez az órához?

  • papírtányér
  • színes papír
  • ragasztó
  • olló

Az óra elkészítéséhez nézd meg a videót!

Jó szórakozást, hasznos gyakorlást!

Ne maradj le a Srácnevelde újdonságairól, legfrissebb híreiről! Itt iratkozz fel az értesítőre és ajándék e-bookot küldök Neked!
Hetente egyszer pedig kapsz egy összefoglalót a legfontosabb cikkekről.

Hozzászólások

hozzászólás


Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.